I. Rész.
Az ápolásnak sok összetevője van, egész évben végeznünk kell azt, és nem egyszerű. Hogy éppen mit tegyünk sok tényezőtől függ. Az évszaknak, időjárásnak figyelembevétele a kiindulási pont. Elengedhetetlen a talaj összetételének alapos ismerete, pH értéke. (Erre visszatérek.) Tisztába kell lenni a növényzet elvárásaival, igényeivel. Ha nem kapja meg a fejlődéshez szükséges feltételeket, nem adja azt, amit elvárunk.
A rendszeres takarítás, az ápolásnak alapja. Fontos részei a fűnyírás, a szellőztetés, talajlazítás is. Ha kényeztetni szeretnénk a gyepünket, a trágyázással fokozzuk ápolásunkat. A gyepfelületnek megfelelő tápanyagot kell juttatni, például gyeptrágyát.
Megfelelő arányban pótoljuk, azt ami hiányzik, tápanyagot, nyomelemeket. Adjunk főleg nitrogént, foszfort, káliumot (esetleg kálciumot, magnéziumot, ként). A talaj szükségletét akkor tudjuk reálisan megállapítani, ha ismerjük a talaj szerkezetét. A trágyacsomagoláson információkat kapunk a benne levő arányokról. Jó azt kiegészíteni szakember tanácsaival. A nem megfelelő trágyázással ki is égethetjük gyepünket. A nitrogén a fű növekedésében, élénkzöld színéért felelős. A túladagolásával, a növény megnyúlik, betegségre hajlamosabb lesz. A kálium erősíti a növényt, főleg a levelek kialakulásában segít. Hiánya visszamaradt, sárga levelű növényt eredményez. A foszfor a gyökérzet növekedését segíti elő.
A tápot kiszórhatjuk kézzel, de az nem egyenletes. Kézi gyeptrágya szóró, használata sokkal eredményesebb. Nagy területekre gyeptrágya szóró kocsi használható. Ebből viszont a pörgő tárcsás változatokat ajánlom.
Ősszel kapott a gyeped káliumot tartalmazó gyeptrágyát? Nélküle nehezebb a tél elviselése. Évente legalább háromszor gyep trágyázz megfelelően.
A trágyázást mindig fűnyírás, gyeplazítás után alkalmazzuk. Kell hozzá megfelelő talajhőmérséklet (tartós 10°), napsütés. Utána kell a locsolás. Az erős, dús növényzet könnyebben védekezik a kártevők ellen, látványos, vonzó.
Sok tápozási lehetőség van. Hatékony trágyázást nyújt a szárított marhatrágya. Vízben, lassan bomló műtrágyák is vannak. Léteznek tápoldatok is, előnye azonnal megkezdődhet a felszívódás. Gyomirtós gyeptrágyákat is ajánlanak. Mindenben az összetétel, annak aránya a lényeges.
A klorofillképzésben nem csak a talaj kémiai anyagai (tápanyagok, nyomelemek) kellenek. Szükség van széndioxidra, hidrogénre is, amit a növény a vízből és levegőből vesz fel. A feldolgozáshoz lényeges a napfény segítsége.